TOP sminkes Budapesten Zsuzsi

Üdvözlöm Zsuzsi vagyok!

Szakmai Bemutatkozó

2012- ben kozmetikus végzettséget szereztem és azóta aktívan dolgozom a szakmában valamint folyamatosan fejlesztem magam a szépségipar különböző területein. 2014- ben saját vállalkozásba kezdtem, mely a bio, natúr vonalat követve nyújt szépészeti szolgáltatásokat, főprofilja pedig a természetes szépség. Így találtam rá a bio- sminkekre. Ekkor még kozmetikus szemmel inkább a termékek összetétele és a bőrre gyakorolt hatása foglalkoztatott, majd szépen lassan magával ragadott az alkotás öröme és egyre többet gyakoroltam, végül pedig találtam magam mellé egy mestert, akitől nagyon sokat tanultam. Egyre több felkérést kaptam és kivételesen nem én kerestem a munkát, hanem az talált meg engem. 2016 elején egy natúrkozmetikai cég felkért, hogy legyek az általuk Magyarországra behozott francia bio- smink arca, forgalmazója, sminkese. Ez még nagyobb lökést adott ahhoz, hogy elkanyarodjak egy kicsit a kozmetikától és új területen érjek el sikereket.

A Zao bio sminkcsalád formulái 100%-ban természetes eredetűek, melyeket apró organikus* összetevőkkel gazdagítottak, hogy gyengéden varázsolják széppé a bőrt. Különleges formulákat fejlesztettek ki, melyek tiszteletben tartják a bőrt és a bolygót egyaránt:

  • 100%- ban természetes összetevők
  • Organikus összetevők*
  • NEM tartalmaznak petrolkémiai összetevőket, tartósítószereket (parabének, phenoxyetanol, ásványi olaj, paraffin, polysorbate, EDTA, BHT, BHA… stb.) sem.
  • NINCS tesztelve állatokon (sem az összetevők, sem a kész termékek). Állatkísérlet mentes tanúsítvánnyal rendelkező márka.

*kivéve körömlakkok
www.zaomakeup.hu

Vállalt kerületek:

I, II, III, IV, V, VI,XII, XIII, XIV, XV

Használt márkák:

Zao makeup

esküvői smink akció