Az esküvő – egy csodás ünnepség, az egyik leginkább feledhetetlen nap az életünkben, amikor a szerelmesek teljesértékű családdá válnak - férjé és feleséggé. Ez az a nap, amikor az izgalom és aggodalom eltölti nem csak az ifjú pár szívét, de a rokonokét és hozzátartozókét is.

Minden alkalommal, amikor egy újabb esküvői külsőt kreálok, gondolatban a saját házasságkötésem napjára megyek vissza. Az esküvői ruhát néhány napon át válogattam. Úgy jártam az esküvői ruhaszalonokat, akár munkába mentem volna, tízesével próbáltam menyasszonyi ruhákat, és amikor végre felvettem azt a bizonyosat, máris rájöttem, hogy káprázatosan fogok kinézni. Ekkor már csupán a helyes kiegészítése volt hátra a menyasszonyi külsőnek, a megfelelő kiegészítők kiválasztása, a frizura és a smink. Emlékszem mennyire nem bizonyult egyszerűnek. Hiszen annyira megszoktam, hogy másoknak csinálom a sminkjét esküvőkre, hogy magamnak még a szememet sem szoktam kifesteni – kényelmetlen! Úgy hogy az előzetes próba nekem nem alakult könnyen. Azonban az elképzelt esküvői külső, bár nem elsőre, de sikerült. Az esküvő napján ez igazán feltöltött magabiztossággal – hiszen csupán az előre elképzelt, megvalósított külsőt kellett hozni. Az esküvő csodásan telt – szépnek éreztem magamat! Az én esküvőm csupán emlékezetben maradt meg, de profi esküvői sminkesként menyasszonyokkal dolgozok, akik előtt még csak ott áll ez a nagyszabású, pompás esemény.

Ha Ön menyasszonnyá válik és profi sminkest és fodrászt keres az egyéni, nem sablonszerű esküvői külsőhöz, amely kihangsúlyozza kifejezetten az Ön előnyeit és eltünteti az esetleges kevésbé előnyös vonásokat, hívjon bizalommal! Szívesen beszámolok a munkám részleteiről, megválaszolom a felmerülő kérdéseit és természetesen csodás menyasszonnyá varázsolom Önt! Ki szeretném hangsúlyozni, hogy minden egyes menyasszonnyal hivatalos megállapodást írunk alá, az általam biztosított szolgáltatásokra, amely megóvja Önt mindenféle váratlan kellemetlenségtől. Továbbá ez biztosítja, hogy a saját dátumát és idejét lefoglalja, még ha az esküvőig két-három hónap is van hátra.

Miért van szükség próbára?

esküvői smink házhozA reggeli kapkodás az esküvő napján – teljesen megszokott dolog. Az ideges, feszült légkör a menyasszonyra is kivetül, Ő e-nélkül is a leginkább ideges. Ilyen szituációban előfordul, hogy nem könnyű egy munkakapcsolat kialakítása – a menyasszonynak nehezére esik összpontosítani és megnyugodni, a gondolatai csak úgy cikáznak. Pedig a megálmodott esküvői külső nem csak a vendégeknek kell hogy tetsszen, de elsősorban magának a menyasszonynak is, ehhez pedig fontos meghallgatni az elképzeléseit, kívánságait, megismerni a látásmódját. Pontosan azért, hogy elkerüljük a váratlan szituációkat az esküvő napján, én mindig azt ajánlom, de előfordult, hogy nyomatékosan kértem az esküvői próbasmink elkészítését.

Ön telefonál, megbeszéljük a megfelelő időt és helyszínt. Jó, ha ezen a napon Ön már sehova sem siet. Próbáljon előkészíteni a találkozóra egy pár esküvői smink fényképet, amelyek tetszenek Önnek. Én megállapítom, hogy a kiválasztott sminkek közül melyik illik leginkább Önhöz, szükség esetén ajánlok alternatív megoldást. Amennyiben nem biztos benne, hogy mit is szeretne, ne aggódjon, egyszerűen bízzon a gyakorlatomba és tapasztalatomba. A legérdekesebb és jobb munkák akkor születnek, ha a sminkes szabad kezet kap, és semmi sem gátolja fantáziájának szárnyalását.

Amennyiben a frizura egy helyszínen készül a sminkkel, akkor érdemes úgy szervezni, hogy a smink a frizura előtt készüljön el, de hajmosás után! Ha egy mód van rá, mindig a smink legyen az első. Meghallgatva az Ön kívánságait, figyelembe véve az Ön személyes színtípusát, az esküvői ruhát, a kiegészítőket és a csokrot, ajánlok Önnek egy esküvői külsőt. Leggyakrabban elsőre sikerül „telitalálatot elérni”, de ha Ön azt érzi, hogy valami „nem stimmel”, mindenképpen mondja el! Ezért is tartunk próbát – elegendő időnk van a kísérletezéshez. A próba végén egy fotósorozatot csinálunk. Az esküvő napján mindez segítségére lesz, hogy a legapróbb részletig mindent megfelelően lehessen megvalósítani.

Az esküvői smink három összetevője

esküvői smink Budapesten Az esküvői smink az egyik legösszetettebb sminkfajta, hiszen meg kell felelnie egyidejűleg az estélyi és a nappali sminkkel szemben támasztott elvárásoknak, és kielégítenie három fontos követelményt:

• Az ünnepiesség. A hétköznapi, visszafogott smink nem felel meg az esküvőre – a fő látványeleme, ha úgy tetszik, az esküvőnek, és ennek megfelelően kell hogy kinézzen. Az ünnepi ruhát és a szép frizurát élénk, a szemekre hangsúlyozott, ünnepi smink kell hogy kiegészítse.

• Természetesség. A kihívó színek nem elfogadhatók az esküvői smink esetében. A fehér ruha tradicionálisan a tisztaságot és a romlatlanságot szimbolizálja, ezért a természetes árnyalatok sokkal inkább helyénvalók lesznek az igéző, érzéki menyasszony „megalkotásánál”, mint a „hódító arcfesték”. A kivételt ez alól a szabály alól az jelenti, ha Ön nem egy mindennapi esküvői ruhát választott, hanem például élénk-pirosat.

• Fényképezhetőség. Önt sokat fogják fényképezni – az utcán és zárt térben egyaránt, vakuval és a nélkül, profi kamerákra és hobbi digitális gépekkel. Az esküvői sminknek teljes mértékben univerzálisnak kell lennie. A nagyobb problémát a kompakt fényképezőgépek vakui jelentik – az ilyen vaku közel helyezkedik el az objektívhez, ami miatt az arc a fényképen sápadtnak és laposnak tűnhet. Ennek elkerüléséhez a smink felvitelekor én összetett színtónusok és árnyalatok kombinációját használom, szerencsére a profi sminkkészletek színválasztéka ezt lehetővé teszi.

Mind a három követelmény összehangolása – ez már-már tudomány, amelyet nem egy éven át vagy pár hónap alatt sajátítunk el-fontos. Egy esküvői külső megalkotásánál én a nagy szakmai tapasztalatomra hagyatkozom. Igénybe véve szolgáltatásaimat, Ön teljesen személyes hozzáállásra számíthat és igazán magas munka minőségre.

Néhány figyelmeztetés, felhívás

Esküvői sminkes A menyasszony törekvése, hogy még szebb legyen, dicséretet érdemel, azonban, nagyon kérem, ne alkalmazzon extrém megoldásokat! Egy néhány nappal az esküvő előtt Önt egy fontos elv kell, hogy befolyásolja – „nem rontani semmin”.

  • Ne használjon olyan kozmetikumokat, maszkokat, melyeknek a hatása Önnek nem ismert. Kizárólag ismert, ellenőrzött termékeket alkalmazzon, amelyek garantáltan nem okoznak allergiás kiütést vagy bármilyen bőrelváltozást. Ha Ön szeretné arcbőrét simábbá, rugalmasabbá varázsolni, azt tudom ajánlani, hogy egy profi kozmetikusnál végeztessen el egy teljes arcbőrmegújító kezelést. Egy ilyen kezelést legalább két héttel az esküvő előtt kell elkezdeni.
  • Előtte pár nappal szemöldökszedés, szempillafestés ajánlott.
  • Esküvő előtti nap arcradírozás, arcmasszázs, esetleg egy feltöltő pakolás javasolt.
  • Ne használjon önbarnítót, főleg, ha nem rendelkezik elegendő tapasztalattal a felvitelében. Ne napozzon előtte. Ha barnának szeretne látszani, inkább szoláriumozzon néhány alkalommal, nem túl hosszan. Figyelmeztessen engem erre a próba során.
  • Ne vágjon bele túlzottan drasztikus diétákba – ezek nagy stresszt jelentenek a bőrnek és az egész szervezetünknek egyaránt. A fölös kilókkal való harcot legalább két hónappal az esküvőt megelőzően kell elkezdeni, összevonva az ésszerű diétát futással vagy mondjuk fitnesszel.
  • Törekedjen rá, hogy elkerülje a házasság előtti idegeskedést. Lehetőség szerint az esküvőszervezés fontosabb momentumait bízza a rokonokra vagy a vőlegényre. Próbálja mindig kialudni magát. A smink segít a fáradtság elfedésében, de nem ad plusz erőt, amire viszont igazán szüksége lesz az egész napos esküvő folyamán.

Az esküvő napján

Az esküvő napjának reggelén körülbelül egy órára lesz szükségünk, hogy tejesen „menetre kész” formába hozzuk Önt. De, ahhoz, hogy elkerülhessük a felesleges aggódást és ne kelljen sietni a vőlegény érkezését várva, jó, ha rendelkezésünkre áll legalább még egy extra óra, fél óra. A dekoltázs-rész sminkje, az anyuka vagy barátnő sminkjei szintén időigényesek, ezért a kiegészítő szolgáltatások listáját még ezt megelőző napon le kell egyeztetni.

A próbán el fogom Önnek mesélni, hogyan kell a sminket az egész nap folyamán fenntartani, segítek előkészíteni az esküvői neszesszert, mindennel ami szükséges lehet. Ne gondolja, hogy sminkje nem fog tartani! Csupán fel kell, hogy legyen készülve bármilyen váratlan szituációra – a könnyekre, az eső vagy hó nyomaira, a melegtől esetlegesen megjelenő egy-két izzadtságfoltra, és természetesen, az Ön arcán mások rúzsa által hagyott foltokra, az igazán örömteljes felköszöntések után. Az ilyen nyomoktól nem mindig könnyű megszabadulni, az a fő, hogy minél gyakrabban nézzen tükörbe. Ha szeretné, átteheti a külsejével való teljes elfoglaltságot és törődést az én vállamra. Az esküvő egész hossza alatt én „röptében” fogom javítani a legkisebb hibákat, változásokat is az Ön ünnepi külsejében, felújítom a sminket még a fénykép-portfólió készítése előtt, kiegészítem egy-két estélyi vonással még az étterembe érkezést megelőzően. Részletesebben a szolgáltatásról – a „menyasszonykísérés” oldalon.

esküvői smink akció